Axl 1962. február 6.-án L. Stephen és Sharon Bailey legid?sebb fiaként látta meg a napvilágot Lafayette-ben. Egyszer?en, Bill Bailey név alatt nevelkedett (akit Slash 1986-ban tréfásan csak "az Ayatollah egy reinkarnációjának" nevezett). Billy még gyerek volt, amikor vérszerinti apja, egy bizonyos William Rose, akit egyébként visszaes? helyi bajkever?ként tartottak számon, elhagyta fiatal feleségét. Nem sokkal kés?bb az édesanyja újra férjhez ment. Az új férj gyermekéül fogadta a srácokat (Axl-nek van egy Stuart nev? öccse is), és mindkettejüknek saját vezetéknevét adta. Bár Axl azt állítja, ma már mostohaapjára tekint fel édesapjaként, amikor tinédzserként el?ször szembesült az igazsággal, ?rjöngeni kezdett. Vadmacskaként harcolt szülei ellen és minden barátjával közölte, hogy ezentúl csakis W. Rose-ként szólíthatják, azon a néven, amivel megszületett.
Tizenhét évesen kezdte vörös haját hosszúra növeszteni, és ekkor gondolt el?ször komolyan arra, hogy összehozzon egy bandát. Gyerekként klasszikus zongoraleckéket vett, és még a Pentecostal-i templomi kórusban is énekelt, nem is beszélve néhány kérészélet? helyi, Lafeayette-beli csapatról. Az egyikét Axl-nek nevezték. Ez lett a beceneve, hiszen könnyebb volt így nevezni, mint a meglehet?sen nehézkes W. Rose-nak. A banda feloszlott ugyan, de a becenév megmaradt.
Kés?bb, 1986-ban, közvetlenül azel?tt, hogy a Geffen kiadóval megkötötték volna a szerz?désüket, nevét törvényesen is W. Axl Rose-ra változtatta. A szavak kezd?bet?ib?l összeállítható a WAR, azaz Háború szó. Axl mindig is ragaszkodott ahhoz állásponthoz, hogy az egész mer? véletlen, ám a Lafayette-i rend?rségnek err?l bizonyára más lenne a véleménye. Tinédzserkorát a hatóságokkal történt összet?zések jellemezték.
"Úgy húsz alkalommal kerültem börtönbe és ebb?l ötször b?nös is voltam" - vallotta egy korai interjúban. Mint elmondta, a b?nei többnyire a következ?k voltak: alkoholfogyasztás nyilvános helyen és rendzavarás. "Máskor csak azért vittek be, mert a zsernyákok utáltak engem." Annyiszor került bíróság elé, hogy a végén a tárgyalásokon saját véd?jeként lépett fel, mivel "egyáltalán nem bíztam a kirendelt ügyvédekben". Amely így visszatekintve meggondolatlan lépésnek t?nik, ugyanis Axl több hétvégét is eltöltött bizonyos átnevel?központokban, egyszer pedig három hónapra sittelték le, mivel nem tudta kifizetni a kiszabott bírságot.
Akárhonnan nézzük, Axl egy semmirekell? volt. Egy ihletett arc, akivel azonban nehezen lehetett kijönni. Izzy úgy emlékezett Axl-re, mint aki "súlyos elmebeteg volt, amikor el?ször találkoztam vele. Csakis egyetlen kibaszott dolog érdekelte: a harc, a pusztítás. Ha valaki rosszul nézett rá, már neki is ment. És nem a bandáért tette. Rossz is belegondolni, mi mindent csinált."
Évekkel kés?bb, Los Angeles-i orvosok mániákus depressziót diagnosztizáltak Axl-nél, amely állítólag a kivételesen tehetséges embereknél gyakori betegség. A tény azonban mit sem segített rajta. Az orvosok tisztességes adag Lítiumot írtak fel neki. Axl viszont úgy gondolta, hogy inkább az orvosoknak lenne szükségük Lítiumra. "Bementem egy klinikára, mert úgy gondoltam, ott helyrehozzák a kedélyállapotomat. Csupán egy ötszáz kérdéses tesztet töltettek ki velem, tudod, olyan kis fekete négyzetekbe kellett írni. És egyszer csak mániákus depressziósnak állítanak ki! Gyógykezeljük Axl-t..." Csakhogy, mint Axl elmondta, a terápia nem segített. "Ami csak arra volt jó, hogy távoltartsák t?lem az embereket, akik azt hiszik, hogy kezelés alatt állok!" - jegyezte meg sötéten....
Axl 1990-ben, Las Vegas-ban megkötötte házasságát Erin Everly-vel (az Everly Brothers egyik tagjának lányával), majd pár nappal az esküv? után kiadta az útját. |